Fedezd fel a tested erejét, élvezd a lelked békéjét – ez a pilates, ahol a testtel együtt, a szellem és a lélek is szárnyra kap.
Rólam
Rosdy Alexandra vagyok, nemzetközileg képesített pilates oktató, oktató kiképző, mentálhigiénés segítő szakember és két kislány anyukája.
18 éves pilates oktatói gyakorlat
Közel 10 000 megtartott óra
Mentálhigiénés segítő képesítés
A vendégek egyéni szükségletei, céljai alapján a foglalkozások során a test és lélek egyensúlyának megteremtésére törekszem, igyekszem a „flow-ban levés” érzését megteremteni.
Egyik fő célom, hogy a pilatesen keresztül az Önmagunkkal való kapcsolódást segítsem, egy tudatosabb jelenlét érdekében. Nemcsak a tréning során, hanem a hétköznapokban is.
Ismerni értékeinket és önmagunkat, tudni, hogy tehetünk a saját életünkért, dönthetünk, választhatunk- ebben hiszek, ez visz utamon, így vagyok jelen az életemben.
Pilates – a lelki és testi harmóniáért
nyugodt légkör, szakértői segítség
csökkent fájdalomérzet, magabiztos, jó közérzet
rugalmas, jól felépített, erős test
Akik már jártak nálam
Szilvi
Dóra
Mivel mindig időhiányban szenvedek, számomra fontos, hogy viszonylag rövid idő alatt jóleső, hatékony órákon vehessek részt. Ez a típusú pilates, pont ezt nyújtja nekem.
Bea
Imádom, megerősödtem, csinosodtam, fegyelmezettebb lettem és segített átvészelni mentálisan ezt a nehéz évet. Szandra lénye megnyugtat és tükröt tart. Hálás vagyok.
Ági
Alexandra videótáras órája is nagyon bejött: merevségem ellenére teljes volt az óra és idegrendszerileg simogató. A lényéből árad a nyugalom, erő, spiritualitás, kecsesség és ez inspirál.
Itt találkozhatsz velem
Személyesen
Pilates Point
Online
Gyerünk, anyukám!
Instagram
@rosdyalexandra
YouTube
Rosdy Alexandra
Mit szólnál, ha elsőként értesülnél az online kurzusom indulásáról?
Nyomd meg a gombot és biztosan nem maradsz le a pilates tanfolyamról!